Pályázatok

Önkormányzati fejlesztések 2022.

A beruházás az Önkormányzat tulajdonában lévő 2375 Tatárszentgyörgy 406 hrsz-ú Petőfi Sándor utca járda szilárd burkolatának felújítása. A beavatkozás táj- vagy természetvédelmi területet nem érintett. A felújított járdaszakaszok mentén húzódnak a szomszédos lakóingatlanok kerítései, kapui illetve a lakóingatlanok utcafronti homlokzatai. A megvalósult beavatkozások megvalósulása biztosítani tudja az érintett lakosok életviteléhez illetve a munkába járásához szükséges, biztonságos és akadálymentes közlekedést.

Beruházási folyamatok rövid bemutatása: Az előkészítő munkálatok a rossz állapotú beton burkolatú járdafelületek illetve a kapcsolódó útszegélyek bontásával kezdődött. Ezt követően az alapréteg bontása és felesleges bontási törmelék elszállítása következett, majd a földműtükör készítése és tömörítése. Először a járda burkolókövek megtámasztását szolgáló útszegélyeket kellett megépíteni, kerti szegélykővel. A szegélyépítések után az előkészített és tömörített földműtükörre került a 15,0 cm vastagságú zúzottkő alapréteg, amelyet szintén tömöríteni kellett. Az alaprétegre 4,0 cm 0/5 kiegyenlítő zúzalék került, amelyre a beton térkőburkolat került. A járdaburkolat felújítása 1,20 m szélességben történt, amelybe a határoló szegélysorok szélessége nem számít bele. A burkolatépítési munkák elvégzése után a csatlakozó zöldfelületeket indokolt volt rendezni, valamint füvesíteni.

Támogatás összege: 11 735 258 Ft

Önerő: 2 070 928 Ft

Pályázat intenzitása: 85 %

 

Önkormányzati fejlesztések 2021.

Pályázat keretein belül a Tatárszentgyörgy, 286/1 hrsz-ú Hunyadi tér szilárd úr burkolatának felújítása valósult meg. Az út burkolata repedezett, rossz állapotban volt, a gördülékeny közlekedéshez elengedhetetlen volt a felújítása. A projekt megvalósulásával teljesült a község közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése, javult az alapvető szolgáltatások hozzáférhetősége, hozzájárult a településkép épüléséhez, ezzel elősegítve a lakosság életminőségének javítását.

 

Támogatás összege: 11 346 389 Ft

Önerő: 2 002 304 Ft

Pályázat intenzitása: 85 %

 

A 1746/2020. (XI.11.) Kormány határozat szerinti egyes térségi fejlesztési igények támogatása

Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata a tulajdonában lévő Kossuth utca (Posta melletti szakasz), Béke utca és Kis köz út felújítását valósította meg. A projekt megvalósulásával teljesült a község közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése, javult az alapvető szolgáltatások hozzáférhetősége. A felújított utcák teljes hosszában javított burkolatot kaptak 4 cm AC11 aszfalt terítéssel. Az utcák mindkét oldalára kialakításra került 30-30 cm széles padka. A padka biztosítja a kitérést és a leállást. Az építés során fakivágásra nem került sor.

 

Támogatás összege: 60 000 000 Ft

Pályázat intenzitása: 100 %

 

Önkormányzati fejlesztések 2020.

Támogatásból a 2375 Tatárszentgyörgy, 178 helyrajzi számú Dózsa György utca belterületi útszakasz felújítása valósult meg. A tömegközlekedés szempontjából fontos szerepet tölt be, lehetővé teszi a Rákóczi utca felől érkező buszjáratnak a Vörösmarty utcai megálló gyors elérését. A tömegközlekedést a helyi általános és a szomszédos településre járó iskolás tanulók, valamint az itt élő idősek veszik igénybe. Az utca teljes hosszában javított burkolatot kapott 4 cm AC11 aszfalt terítéssel. Az utca mindkét oldalára kialakításra került 30 cm széles padka, mely M22-es zúzott kővel az utat megtámasztja. Így biztosítva lett a kitérés és a leállás. A projektnek köszönhetően teljesült a község közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése elősegítve a lakosság életminőségének javítását.

 

Támogatás összege: 20 000 000 Ft

Önerő: 7 774 525 Ft

Pályázat intenzitása: 85 %

 

Önkormányzati fejlesztések 2019.

Tatárszentgyörgy település egyik központi, valamint a község arculatát nagy mértékben meghatározó utcája a Rákóczi utca. Itt található a Polgármesteri Hivatal, Művelődési ház, a helyi termékértékesítést szolgáló piactér, valamint a hagyományos pékséggel rendelkező kisbolt. A járda a település központi részét köti össze a kisebb mellékutcákkal, amelyekben sok idős ember él és a balesetmentes közlekedés nem biztosított számukra. Az említett járdaszakaszokon lehet eljutni az Egészségházhoz, a postához, az Általános Iskolához, az Esély Szociális Szolgálathoz, az Óvodához, valamint a település egyik fontos közösségi részét képező piactérhez is. A járda mindkét oldalon felújításra került a következő módon: A Polgármesteri Hivatal és a Művelődési Ház előtt egy korábbi pályázatból a közterületi járda már felújításra került. A fennmaradó 260 méteren a Rákóczi utcában Kossuth utca és Bajcsy Zs. utca közötti páros oldal, illetve 244 méteren Rákóczi utcában Bajcsy Zs. utca és a Dózsa György utca közötti szakasz páratlan oldalát újítottuk fel. Tehát összesen 504 méter járdaszakasz került felújításra, mely 1,2 m szélességben viacolor térkőből megvalósítottunk meg.

Támogatás összege: 14 185 567 Ft

Önerő: 2 503 336 Ft

Pályázat intenzitása: 85 %

 

 

Magyar Falu Program keretében megvalósult beruházásokról készült képek

Közösségi tér kialakítása

 

Orvosi szolgálati lakás felújítás

  

 

 

 

  

 

 

Vörösmarty utcai járda építése

 

Szolgálati lakás felújítása

  

  

 

Kommunális eszközök beszerzése

 

 

 

Dózsa György utcai járda felújítása

 

Petőfi Sándor utca felújítása

  

 

Orvosi eszközök beszerzése
  

  

  

  

 

Önkormányzati Szolgálati lakás felújítása

  

 

 

 

Tanyagondnoki Szolgálat új kisbusz beszerzése

  

 

Hétszínvirág Napközi Otthonos Óvoda udvarának fejlesztése

  

 

  

 

 

Rákóczi utcai járda építése

  

 

Tatárszentgyörgy Felvirágoztatása

Virágba borul a település!

Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata elindította a „Tatárszentgyörgy Felvirágzása” című programot, melyet a Belügyminisztérium is támogatott. A programban 10 fő foglalkoztatása, valamint évelő virágok, gyümölcsfák és dísznövények ültetése, gondozása valósul meg. A programnak köszönhetően tovább fejlődik a településképe, az átutazók számára pedig vonzóbbá válik a település.

Ültessük újra Petőfi körtefáját!

Tatárszentgyörgy nem csak virágzik, hanem különböző magyar őshonos gyümölcsfa oltványokban is gazdagodik. A Magyar Kultúráért Alapítvány Petőfi Sándor költő bicentenáriuma alkalmából Petőfi körtefája című felhívást tett közzé, melyben a településünk is részt vett.

A felhívásban Petőfi Sándor természethez való viszonyának szeretne emléket állítani az Alapítvány, először is azzal, hogy a bicentenáriumhoz kapcsolódóan idén újra ültessük el Petőfi Sándor körtefáját szerte a Kárpát-medencében. A hagyomány szerint Petőfi Sándor utolsó estéjét 1849. július 30-án Székelykeresztúron, a Gyárfás-kúria kertjében, egy terebélyes körtefa alatt töltötte, s másnap e városkából indult fehéregyházi útjára. A Petőfi-kultusz helyi ápolói ezt a régi körtefát híven megőrizték: óvták-féltették, ifjították, a legenda szerint marhavérrel is öntözték, s midőn kivénhedt, újat ültettek helyébe. Az 1950-es években Kányádi Sándor verset írt róla – első strófája emléktáblán ma is olvasható.

Fa leszek, ha fának vagy virága.

Ha harmat vagy: én virág leszek.

Harmat leszek, ha te napsugár vagy...

Csak hogy lényink egyesüljenek.

(1845)

A felhívásban részt vevő közösségeket az Alapítvány megajándékozta Petőfi körtefájának oltványával, amelyet Kovács Gyula pomológus oltott be újra. Az Önkormányzatunk is kapott az oltványból, továbbá 39 db magyar őshonos gyümölcsfa oltványokban is részesült, köztük szerepel Zrínyi Miklós körtéje – Zelenka körte, Mátyás király almája – Bőralma, Tömörkény István almája – Dallos alma, Bolyai Farkas fája – Pónyik alma, Benedek Elek fája – Hamvas muskotály alma. Petőfi körtefa oltványát a település Petőfi Sándor költőről elnevezett utcájában ültetjük el emlékezve a költőre. A magyar őshonos gyümölcsfa oltványok a település főutcáján elhelyezkedő helyi védettség alatt álló két épület közös udvarában lesz elültetve.

Petőfi Sándor ahhoz a reformkori nemzedékhez tartozott, amely a magyar tájat a nemzet számára újrafölfedezte, „szerelmes földrajzot” írva a Kárpátmedence tájgéniuszaihoz. Alföld, magas bércek, szelíd dombok – a „zöld” haza, Kárpátoktól le az Al-Dunáig. Petőfi tájmetaforái élők, elevenek, az idő semmit nem fogott rajtuk. Éljük mindezt át újra – együtt!

Tovább folytatódik Tatárszentgyörgy fásítási programja!

Idén is meghirdetésre került az Agrárminisztérium által indított Település Fásítási Program. A Településfásítási Program eddigi két ütemében összesen 36 000 sorfát ültettek el több mint 1 350 településen, amelyhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 1,5 milliárd forint támogatást biztosított. A Településfásítási Program így a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés. A Program keretében Tatárszentgyörgy is sikeresen igényelt 30 db fát.

A Település Fásítási Program tavaszi faültetései a napokban zárultak. A rendelkezésre álló 10 000 db sorfából 2 000 darabot április 20-ig ültettek el 95 településen, 8 000 darabot pedig az őszi ültetési időszakban fognak kiszállítani a több mint 344 nyertes településeknek. Tatárszentgyörgy is ősszel fog szépülni 10 db ezüst hárs, 10 db kislevelű hárs és 10 db hegyi juharfa ültetésével. Szintén a Program keretében két évvel ezelőtt pedig 30 db amerikai hársfa ültetését valósíthatta meg a település.

Oldalunkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.