Tatárszentgyörgyről számos /i.e. 1700-1300/ középső bronzkori lelet bizonyítja, hogy ez a terület már akkor is lakott volt. A népvándorlás korának népeiből a szarmaták jelenléte volt meghatározó a térségben. A község területe mind az avarok, mind a honfoglaló magyarok korában a fejedelmi udvartartáshoz tartozott. A fejedelmi kísérethez tartozó előkelők temetői, közvetlenül a határ mentén sorakoznak. Az Árpád - korban két falu, Esső és Zádog osztozott a település területén. A tatárjárás következményeként két évszázad pusztai lét után, a XV - XVI. században jelenik meg a falu Tatárszentgyörgy néven. A helység elnevezésének etimológiai magyarázata a következő: az egykori Zádog környékén, az 1241 óta lakatlan pusztákon elmagyarosodott, XIII. századi kunok által tévesen tatárnak nevezett, kései kun népcsoport telepedett meg, akik Szent György tiszteletére egyházat alapítottak.

Tatárszentgyörgy első birtokosa Felsőkubinyi Kubinyi László volt, aki Ulászlótól 1507-ban kapta a községet. Ez az adománylevél a helynév első írásos említése. A török hódoltság korában a budai szandzsák falvai közé tartozott a település.

1703-ban kuruc csapatok jelentek meg a Duna-Tisza közén. 1710. július 18-22. között Tatárszentgyörgy határában táborozott a függetlenségi harcok kuruc csillaga, II. Rákóczi Ferenc. A táborozás emlékére Liebner József faragott kőoszlopot állított. Az emlékmű ma a templomkertben látható.

A község újratelepítése a XVIII. században a Grassalkovichok nevéhez fűződik. Grassalkovich Antal földjeinek két szélső pontja, Sződ és Tatárszentgyörgy között 85 km volt a távolság. A korszak legnagyobb birtokszerzőjeként, a gróf kihasználta azt a lehetőséget, ha a "megkívánt" puszta ura eladósodott. Kölcsönök nyújtásával, illetve az Újszerzeményi Bizottság segítségével megszerezte az óhajtott területeket. Ezt példázta Tatárszentgyörgy birtokba vétele is, 1758-ban.

A községet 1873-ban Várady Gáborné Csurgay Franciska vásárolta meg, s 1875-ben és 1895-ben 2300 hold földet eladott a katonai kincstárnak. Az itt létesített tüzérségi és gyalogsági gyakorló lőtér területe Tatárszentgyörgy és Örkény közé ékelődött, így ennek az adásvételnek máig ható következményei vannak a településre.

Az 1914-es szarajevói merénylet után megtörtént a mozgósítás, melynek folytán kis falunkból 290 férfit hívtak be katonai szolgálatra, így a település jószerivel férfi nélkül maradt. Az I. Világháború szomorú mérlege, hogy a behívott katonákból 49 hősi halált halt. Nekik állít emléket a templom falán elhelyezett márványtábla.

1943-ban a község lakossága azt hitte, hogy a legborzasztóbb az a jégverés volt az életükben, ami már másodszorra tette koldusszegénnyé a lakosságot. Hamarosan rá kellett jönniük, hogy nem a jégverés a legszörnyűbb csapás, hanem az ismét idáig jutott háború. Hamarosan ismét hadműveleti területté vált a falu, melynek újabb szomorú mérlege 12 hősi halott és 20 háborús áldozat, kiknek emlékét szintén márványtábla őrzi a templom falán.

A sok szörnyűséggel még nem értek véget a megpróbáltatások. Elérkezett a kötelező beszolgáltatások időszaka, amit az 56-os események szele követett. Ez a tüntetés nem követelt halálos áldozatokat.

Szerencsére élnek még olyan emberek a faluban, akik emlékeznek a háború borzalmaira, de átélhetik azt is, hogy kis falunk megszépül, modernebbé válik.