A mi szekerünk nem áll meg

 
A Tatárszentgyörgyi Stípa Egyesület, karöltve hagyományőrző családtagjaikkal és barátaikkal, a szentendrei Skanzenben Pünkösdöltek, de nem is akárhogy.

Még meg sem fakulhattak a kecskeméti XIII. Kettesfogathajtó Világbajnokságon történt részvételünk emlékei, amikor 2009 őszén Balogh Péter alapító tagunk egy újabb szereplés lehetőségéről hozott hírt. A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum program igazgatója, megtekintette a Péter által ajánlott fotó és videó anyagunkat, és lehetőséget látott egy közös program kialakítására.

Rövid egyeztetés után Pajlócz András a Magyar Lovas Kör elnöke, valamint Balogh Péter és jómagam, a Stipa Egyesület képviseletében, találkoztunk a Múzeum szakmai vezetésével. Az eredményes beszélgetést követő sűrű levélváltások, telefonbeszélgetések után, az év elején már úgy éreztük, helyünk van a Szabadtéri Múzeumban (a továbbiakban röviden a Skanzenben). De jött a nagy kérdés mennyibe kerül ez a múzeumnak. Bemutató programunk összegének a töredéke sem állt rendelkezésére a Skanzennek. Jók vagyunk, jó az ötlet, de nincs rá pénz. Amúgy a Főigazgató Úr, akkor még tartott a nagy létszámú lovas fogat jelenlététől. Közben Szabó Zsuzsa programigazgató asszony szülni ment, de helyettesének feladatul hagyta, hogy ne hagyja a Stipa fellépését szunnyadni.

Most jön egy kis kitérő. Az UNESCO támogatja a Világ Örökség részeként nyilvánított természeti építészeti értékek fenntartását. Az UNESCO az elmúlt években szükségszerűnek látta, nem csak a természeti és építészeti értékek, hanem a szellemi kulturális örökségünk megőrzését is. Ennek a világszervezeti jelölés, nyilvántartás hazai szervezete a Nemzeti Szellemi Örökségünk Igazgatósága, amely az Oktatási és Kulturális Misztérium fennhatósága alatt működik.

Szabó Zsuzsa programigazgató, majd helyettese Felföldi Barnabás úr, eljuttatta hírünket az említett Szellemi Kulturális Örökségünk Igazgatójának, aki fogadott bennünket. Egy újabb, részletesen kidolgozott szakmai anyagot készítettünk, melynek meglett az eredménye. Az Igazgatóság, felkérte a Skanzent, hogy kössön velünk megállapodást, a Pünkösdi Fesztiválra. Részvételünk egyik céljaként tűzte ki, hogy a Skanzen különböző tájegységein átkocsizva, élővé váljanak az épített értékek. A Dusnoki Szélmalom előtt tartsunk népies fogatbemutatót, és a Jászárokszállási Fogadó előtti réten egy igazi „Szentgyörgynapi Vásárt". Egyesületünknek lehetőséget biztosított, hogy készítsen egy pályázatot, „A Szellemi Kulturális Örökség Megőrzését" legjobban szolgáló programok, projektek és tevékenységek nyilvántartásba vétele érdekében, amit a Magyar Lovas Körrel karöltve örömmel vállaltunk. Mindezt, most leírnom sem volt könnyű, hát még véghez vinni.

A megbízható, fejlődésre alkalmas tagokkal új építkezésbe kezdtünk. A munkánkat nehezítette, hogy a személyi feltételek megteremtése mellett, a működéshez szükséges eszközöket is pótolnunk kellett (lovak, szekerek, öltözetek, vásári hinta stb.). Olyan elkötelezett embereket kerestünk, és találtunk is szép számmal - főleg rokonok és közeli barátok körében - akik önállóan képesek felkészülni, ruhát varrattatni, utazni és finanszírozni életminőségként választott hagyományőrző tevékenységünket.

Márciustól intenzíven készültünk. Új fogatokat állítottunk ki, új kocsikat restauráltunk, új szerepeket találtunk ki, és az adott helyhez és körülményekhez igazodó forgatókönyvet írtunk. Gyorsan repültek a napok. Az emberek, az állatok az eszközök utaztatásának megszervezése nagy körültekintést igényelt. A Skanzenen belüli hangosítást is nekünk kellett felvállalni.

Komoly és megtisztelő lehetőség volt számunkra Tatárszentgyörgyön, Örkényben, Dabason, Budapesten, Szentlőrincen, Bugyin, Kecskeméten szerepelni, de ilyen élményben, mint Szentendrén még nem volt részünk. Festői környezetben, a Dunakanyarban, a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, a 60 hektáron felépített, magyar tájegységeket hűen szemléltető, paraszti kultúránkat hitelesen bemutató környezetbe érkeztünk. Stílszerűen szálláshelyünk a Darányi pajtában és szérűskertjében volt.

Szereplésünk naplószerű leírása.

Érkezésünk után tervszerű, gyors lepakolás, eligazítás és azonnali befogás következik, hiszen elmúlt 9 óra és 11-kor a program szerint, a Dusnoki Szélmalom előtt tartunk népies fogatbemutatót, mutatunk részleteket a „Paraszti életképek" című műsorunkból. A bemelegítő pályánk sem mindennapos. A Nyugat-Dunántúlt, a Dél-Dunántúlt és a Kisalföldet összekötő területek között kanyarognak fogataink. A lőcsös szekerek zörgése, a paták dobogása felkelti az amúgy csendes, nyugodt környezetben kiránduló emberek figyelmét. Mire a kövesútra érünk, látogatók sorfala között kell araszolni. Nem veszélytelen a tanyasi csendhez, sík terephez szokott lovak irányítása, de mi nagyon óvatosak elővigyázatosak vagyunk. A Dusnoki Malomnál aztán gyűlik a sokadalom. Izgulunk magunkért, egymásért, de legjobban Jóri Éviért, aki példásan megoldva feladatát műsorvezetőként, kommentátorként debütál. Pajlócz András szakkommentátorként segítette Évi munkáját. A tengernyi érdeklődőtől alig tudunk közlekedni. A bemutató végeztével, szálláshelyünk felé tartva, már sokkal nyugodtabbak vagyunk.

Helyzetértékelés, apró igazítások, és egy kis pihenő következik, mert délután 3-kor kezdjük második fellépésünket. Asszonyaink pillanatok alatt terülj asztalt varázsolnak. Együtt ebédelünk, mint az igazi nagycsalád. Kikapcsolódásként, gyalogosan szétszéledve, betekinthetünk rövid időre a fesztivál pezsgő életébe. Az időjárás kegyes velünk, esőnek nyoma sincs.

Délutánra még nagyobb a tömeg. Ugyanaz az útvonal. Magabiztos, vidám, de figyelmes csapatunk nagy sikerrel ismétli meg délelőtti műsorát. Egy kicsit ismét leengedhetünk, hogy másnap, Pünkösd hétfőjén bemutassuk a „Szentgyörgyi vásárt".

Korán reggel kezdjük a munkát. Első az állatok ellátása. Gyors reggelizést terveztünk, de Kenderes Jani és Hóra Sanyi villás reggelijének nem tudunk ellenállni. Egy utolsó eligazítás, majd irány a fogadó előtti vásártér területbejárásra. Mindenki látja helyét, tudja feladatát. Aztán vissza a táborunkba, öltözés, ülés a szekérre és indulás.

Két nagy lejtőn kell lekocsiznunk, ahol férfi szereplőink a lőcsökbe kapaszkodva fékezik, engedik le fogatainkat. A Kisalföldi tájegységnél gólyalábas langaléták várnak, nagy csinnadrattával toborozva a tömeget: „Gyertek, gyertek a vásárba!" A Skanzen kis vonata megáll az átjáró előtt és utasai integetve, személyzete mosolyogva segíti utunkat a vásártér felé. Már halljuk Pajlócz András vásári bevezető mondókáját. Tágra nyílt fülekkel figyeljük, hogy mikor halljuk a számunkra oly fontos és izgalmas végszót. „Most pedig kezdődjék a vásár!" Bátran, büszkén magabiztosan indulunk. Itt most nagyon jó magyar parasztnak lenni. Indulnak a csendőrök, majd a vásárbírót, állatorvost, jegyárust, kocsmárost, köcsögöst, segítőt, liba árust, tehenest, lovast, mangalicást, rackást, rőföst és zsákos árut szállító fogatok. Ezt követi a csizmadia, köteles, mézeskalácsos, gyógyfüves árusok és egy elegáns úri fogat. Velünk vásározik a Kecskemét Néptánc Együttes és a Tormási zenekar. Megállás nélkül forog a kézzel hajtott, kenderköteles, vesszőkosaras hinta. Leírhatatlan a hangulat. Ütemesen, ízesen sikerülnek a jelenetek. Szereplőink ügyesek, karakteresek. Lányaink, asszonyaink csinosak, szépek. S a végén együtt táncol velünk a közönség. Osztatlan siker. Boldogság, öröm tölti meg lelkünket. Hát ezért érdemes mindezt csinálni. 

Délután szintén nagysikerű az előadás. A közönség talán még fogékonyabb, még lelkesebb. Az utolsó bemutató végeztével már csak az átöltözés és a pakolás vár ránk. Estébe hajlik az idő. Kicsit fáradtan, de teli élményekkel, jóleső érzésekkell indulunk hazafelé.

Felföldi Barnabás a programok koordinátora küldött egy SMS-t „Vilmos jók voltatok, köszönjük szépen mindőtöknek." Dr Kemecsi Lajos a Skanzen tudományos igazgatója a Stípa működésének fontosságát, és előadásának hitelességét méltatta. Dr Cseri Miklós a múzeum fő igazgatója kijelentette, hogy a továbbiakban a hasonló típusú rendezvényeiknek szívesen látott résztvevője a Stípa Egyesületet.

Komoly eredmények ezek, melyek tovább lelkesítenek minden résztvevőt. Ösztönöznek a még előforduló hiányosságok kiküszöbölésére, újabb bemutatók kidolgozására.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a lelkes és önzetlen szereplőgárdának részvételét a programban. Budapestről Pajlócz András, Baloghné Szalay Jusztina, Balogh Péter és Csizmazia Darab Mária. Pusztavacsról Holi László. Dabasról Kucsák Ottó, Vargáné Csatári Kata. Hernádról Svébis József, Svébis Zsuzsanna, Epres János, Svébis Tamás, Hörömpő Dénes és párja Márti, Tolnai Béla, Malata Andrea és Renczesz Veronika. Örkényből Nagy Gábor, Sarai László, ifj. Sarai László, Mészáros László, Mészáros Lászlóné, Sztancsik Ferenc (Zsiga) Varjas István. Táborfalváról ifj. Nagy Gábor és Varga Noémi. Kunpeszérről Papp Éva. Bugyiról Kocsis Dániel. Györgyfalváról Kun István. Tatárszentgyörgyről Jóri Éva, Jóri Miklósné, Hóra Sándorné, Hóra Sándor, Hóra Dóra, Hóra Gábor, Szabó Attila, Szabó Attiláné, Szabó Pálné, Horváth János, Kenderes János, Martics György, Kajdácsi József, Kajdácsi Endre, Majnár Anita, Horváth Klára Mária, Szalayné Zátrok Éva, Szalay Frida, Virág Attila, Szalay Vilmos.

Tatárszentgyörgy, 2010. május 26.

 Szalay Vilmos